Μελίρρυτη εξορμά η σελήνη στων σαλών τα χείλη Περβόλια και χωριά τηλώνονται όλα αιγλήεσσα ύλη Τ’ αστέρια υποκρίνονται όμορφα πως είν’ μελίσσι Και μέλι ολόφωτο τα τσάμπουρα έχει πλημμυρίσει Πασίγλυκο είναι κι απ’ τον ουρανό χιμάει και θέλει Του φεγγαριού η κάθε αχτίδα νά ’ν’ μι’ αχτίδα μέλι Κρυμμένος νιώθω το γλυκό το κέντημα του πούρου Κεντριού και τρέμω μην κεντρί είν’ της μέλισσας του Αρκτούρου Που αχτίδες έρχεται ακουμπά στα χέρια μου εν προόδω Το φεγγαρόμελο βουτώντας στου άνεμου το ρόδο
Μετάφραση: Γιώργος Κεντρωτής.
Μουσική: Claude Debussy. Βιολί: David Oistrakh. Πιάνο: Frida Bauer. Εγγραφή: Παρίσι 1962.
***********************
CLAIRE DE LUNE
Lune mellifluente aux lèvres des déments Les vergers et les bourgs cette nuit sont gourmands Les astres assez bien figurent les abeilles De ce miel lumineux qui dégoutte des treilles Car voici que tout doux et leur tombant du ciel Chaque rayon de lune est un rayon de miel Or caché je conçois la très douce aventure J'ai peur du dard de feu de cette abeille Arcture Qui posa dans mes mains des rayons décevants Et prit son miel lunaire à la rose des vents
Χαρισμένα στους σύγγαυρους Παναγιώτη Μαχαίρα και Θεόδωρο Α.Πέππα
LA ZARZAMORA
En en café de Levante entre palmas y alegrías, cantaba la zarzamora; se lo pusieron de mote porque dicen que tenia los ojos como la mora. Le hablo primero a un tratante, y olé, y luego fue de un Marques que la lleno de brillantes, y olé, de la cabeza a los pies. Decía la gente que si era de hielo, que si de los hombres se estaba burlando, hasta que una noche, con rabia de celos, a la zarzamora pillaron llorando.
¿Que tiene la zarzamora que a todas horas llora que llora por los rincones, ella que siempre reía y presumía de que partía los corazones? De un querer hizo la prueba y un cariño conoció que la trae y que la lleva por la calle del dolor. Los flamencos del colmado la vigilan a deshora porque se han empestillado en saber del querer desgraciado que embrujo a la zarzamora.
Cuando Sonaban las doce una copla de agonía lloraba la zarzamora, mas nadie daba razones ni el intríngulis sabia de aquella pena traidora. Pero una noche al levante, y olé, fue a buscarla una mujer; cuando la tuvo delante, y olé, se dijeron no se que. De aquello que hablaron ninguno ha sabido mas la zarzamora lo dijo llorando en una coplilla que pronto ha corrido y que ya la gente la va publicando.
¿Que tiene la zarzamora que a todas horas llora que llora por los rincones, ella que siempre reía y presumía de que partía los corazones? Lleva anillo de casado, me vinieron a decir, pero ya lo había besado y era tarde para mi. Que publiquen mi pecado y el pesar que me devora y que todos me den de lado al saber del querer desgraciado.
Χρόνια πολλά για την ονομαστική εορτή σας, προσφιλέστατε σύγγαυρε, Στέφανε Ποθουλάκη, πατριάρχη και στυλοβάτη και απόλυτο σύμβολο της άδολης ολυμπιακοφροσύνης. Εσείς μας έχετε διδάξει να δίνουμε στον Ολυμπιακό Σύνδεσμο Φιλάθλων Πειραιώς τα πάντα και από αυτόν να παίρνουμε μόνο τη χαρά τού να είσαι γαύρος οπαδός του.
ΝΑ ’ΝΑΙ σαν νάμουν έτοιμος. Και νά ’ναι Σαν νά ’χω χάσει το εισιτήριο. Οι κάβοι Ν’ αφροκοπάν, κι οι αφροί να το κουνάνε Μες στους καπνούς του –όρνιο– ένα καράβι.
Κι εγώ να ψάχνουμαι εδωχάμω. Και όλο-όλο …το … ΕΙΣΙΤΗΡΙΟ να λέω συντρόφοι ωραίοι!… και να μην έρχεται μια βάρκα έως το μώλο να μην φαινώνται πουθενά οι βαρκαρέοι…
Οι βαρκαρέοι!… Το εισιτήριο!.. Να τρέμει –ζαγάρι εντός μου– η Χαλκίδα και τα όρη. Κι εκεί να τό ’χουν συνεπάρει οι ανέμοι Μετέωρο – μες τστις αχλές του- το βαπόρι…
Ω διάολε!… όλα νά ’χουν χαθεί και νά ’χουν πάει Κι οι άνθρωποι δραπετεύσει από τους τόπους Κι αυτό το πλοίο να τραβάει και να τραβάει Χωρίς μηχανικούς, χωρίς ανθρώπους…
Και χώρις φώτα. Ακυβέρνητο. Και όλο Να χλιμιντράει στο χάος. Κι ως θα κλαιω – κιόλας να ψάχνουμαι, να ψάχνουμαι στο μώλο και όλο για ’κείνο το εισιτήριο να λεω…